Ágyak és ágyköltemények a középkortól 1700-ig

SmartForm Anfineo HungaryAz Anfineo 2020 Kft. „Smartform” termékéhez kapcsolódó cikksorozatunkban azt a rétegzett tematikát igyekszünk áttekinteni – illetve összetevőit behatóan ismertetni –, amely magának a programnak a kialakítása során elmélyült figyelmet követelt.  A kapcsolódó cikksorozatunk ágyhistóriai blokkjában legutóbb a keresztény későókorig jutottunk, mely időszak során a temetéseknél, hamvasztásoknál is szereplő halotti ágyak történeti letűnte kezdetét vette. Az alvóágy antik alapmodellje viszont –  a könnyű favázas, esztergált, bekötött,     nem nagyon széles fekvőbútor – még csaknem ezer éven át domináns maradt, kevés módosulással. Ami a módosulásokat illeti: az ágyállvány lábai meghosszabbodtak, de nem úgy, hogy a viszonylag alacsony ágyváltozatok is magasabbakká váltak volna, hanem a lábvonalak a fekvőfelület fölé nyúltak, ahol összekötő oldaldeszkákat kaptak. Az alsó-középkoron túli nagyközépkorban (12-13. század), majd még a késő-középkor első felében is (14. század) nagyjából ugyanazt a fekvőbútor-alakzatot látjuk a korabeli domborművi, falfestészeti, táblaképi és kódex-illusztrátori ábrázolásokon, kivéve a hidegebb klímájú tájak hajlékainak festészeti dokumentációját, mert ezt tekintve összetettebb megállapításokra kényszerülünk.  A keskeny, lapos ágy nem volt alkalmas arra, hogy a másutt szokásosnál sokkalta vastagabb, melegebb ágybélést és halmozott ágyneműt hordozzon, ezért az előkelő házaknál már a korai középkorban a mesterek bárddal hasított, nagy térfogatú pallódeszkákból ácsoltak ágykeretet, amelyhez eleve széles, három-négyszemélyes fekvőfelület illett. A rideg románkori várakban a nyílászárás fogyatékosságai miatt is tanácsos volt a nagyágyat elfüggönyözhetővé, körbe-kárpitozhatóvá, már ácsolati vázát nézve is sátorszerűvé, mennyezetessé tenni, oszlopokat alkalmazva. Az ágymennyezet gerendáihoz erősített függönyzet: a korai baldachin. Keleties, bizánci hatás is kiütközött mindebben – minthogy a konstantinápolyi előkelőségi ágyakat könnyebb vetésük ellenére is nagy díszépítményekké formálták, idővel gazdag  faragásokkal, tagozásokkal, berakásokkal.

              A gótika korában a váristálló személyzete változatlanul szalmafészkekben aludt, de az alacsony rangbéliek egy része a felső termek elkárpitozható alvófülkéiben, beépített ágyakban, szekrény-alvóhelyeken. A későgótikus-korareneszánsz korban már fűrészmalmok működtek, így egyre több településen a nagyágyak vastag, komor pallókereteit, zömök oszlopait kecsesebb és világosabb faalkatrészek váltották fel, amelyek enyhe viaszolása kiemelte a természetes színt és erezetet, a mérműves díszítőformáknál is. Hogy a németalföldi reneszánsz    megtartotta a súlyos, nehézkes, sötét ágyvázakat, az már tudatosan választott tájjellegű ízlést fejezett ki.  A díszítés általában visszatért az ornamentikus antik mintákhoz. Az így is díszoltárhoz, dísztrónushoz hasonló főágy fekvősíkja alól kerekes faágyak voltak kigördíthetők, a személyzet egyes bizalmi tagjai számára.   Ilyen szerkezeteket az ispotályok kórtermei és a papi tanintézeti kollégiumok hálótermei is felvonultattak.

              A 16. századi, érett reneszánsz nagy bútorművességi újítása a furnérvágás volt (az ókorban is ismerték, de csak Egyiptomban).  A szálkás, olcsóbb deszkákat el lehetett már fedni csinos falemezekkel, így a szerényebb polgári otthonok ágyai és az előkelőkéi közt csökkent a stílustávolság (orsó-oszlopos ágyak kereskedő-portákon is akadtak).  Innentől a támlaintarziák is fűrésszel készültek. A főágyon kívül alvópad-, vagy ágyszék-jellegű fekvőbútorok szolgáltak a háznál hasonló alapfunkcióval, de házi ravatalozáshoz is alkalmasan.

            A késő-reneszánszban vette kezdetét, de a 17. századi barokk korban vált széleskörű szokássá, hogy a főágy – amely a nappaliban helyezkedett; ekkoriban még nem váltak általánossá a hálószobák –, a térközépre kerüljön (lit de parade) és a ház ura vagy úrnője délelőttönként ágyban fogadja látogatóit  (tisztelők, ügyes-bajos dolgokban eljárók, odarendelt foglalkoztatott személyek, egyéb vendégek). A reprezentatív ágyak úgy váltak már tobzódóan díszesekké, hogy monumentálisabb és egyre kalandosabb szabású baldachin-rendszerük mellett a textilek szinte teljesen elfedték a favázakat: az ívelt támlaformák, ágypárkányok is brokát-bevonatot kaptak.

Az Anfineo 2020 Kft. egy olyan bútort kínál az idős vagy fizikailag hátrányos emberek részére, amely képes a körükben jelentkező szedens életmódból eredő hátrányok enyhítésére. Segítségével a tartós mozdulatlan testhelyzetből fakadó szövődmények elkerülhetővé vállhatnak. Az eszköz egy a Széchenyi 2020 Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program keretén belül „Prototípus, termék-, technológia- és szolgáltatásfejlesztés” tárgyú VEKOP-2.1.7-15-2016-00191 számú projekt keretében, az EU és Magyarország Kormánya támogatásával valósul meg.

Kapcsolódó weboldal: Anfineo

Ágy-elméletek

A fekhely funkciós spektruma

Az ősidők fekhelyei

Az ágy fogalmi dualizmusa

Az ágy az ókorban – Egyiptom

Az ágy a görög-római ókorban

(X)
ERFA logó

Az ágy a görög-római ókorban

Anfineo HungaryAz Anfineo 2020 Kft. „Smartform” termékéhez kapcsolódó cikksorozatunkban azt a rétegzett tematikát igyekszünk áttekinteni – illetve összetevőit behatóan ismertetni –, amely magának a programnak a kialakítása során elmélyült figyelmet követelt. A cikksorozatunkban legutóbb bemutattuk, hogy az óegyiptomi ágykészítés olyan alapmintákat teremtett a későbbi ágybútor-formázás számára, amelyek a modern korra nézve is meghatározó előlegzésnek  bizonyultak. Az ógörög világ és a római Impérium ágyai tehát az egyiptomi előzményekhez képest nagymérvű alakzati eltéréseket nem mutattak, inkább arról lehet beszélni, hogy a dél-európai ókor ágyhasználati és ágytípus-differenciáltsága a gazdagabb leletanyag alapján sokkalta bővebben dokumentálható, rekonstruálható, és – az egykori keletű görög és latin írott források támasztékának is köszönhetően – a rekonstrukciók precizitási hitelessége is nagyobb fokú.

                 A hét görög bölcs korában (i. e. 6. század) a hellén area asztalosai már gyaluval dolgoztak. A takaros, szép illeszkedésű munkadarabok előállításához nem kellett annyi fedőmunka, díszítés, mint annak előtte, így nem csak az előkelőségeknek lehetett csinos ágyuk, bár, ha épp a hellén pásztorság alvási szokásairól beszélünk, oda az ágykultúra csak igen részlegesen, szórványosan ért el. Az ágyon étkezés antik szokása későbbi. Így az ekkori, magasra lábazott, lábzsámolyos fekvőbútorok, a klinék, csakis alvásra szolgálván, egyszerűbb alakot mutattak, mint évszázadok múltán. Az észak-itáliai etruszkság nagyon hasonló ágyakon aludt, mint a görög városlakók; erről szarkofágok-beli ábrázolások tudósítanak. A görög kliné változásait szintén ábrázolásokból lehet pontosan nyomon követni (domborművek, tanagra-szobrok, fekete- és vörösalakos technikájú vázafestmények). Amikor a nappali kliné-használat is megszokottá vált, vagyis a görög városiak kezdték az otthoni életük jelentősebb részét ágyban élni, a klinék lábai esztergával gömbölyítettekké váltak, dísz-tagoltságot kaptak, sőt, voluta-motívumok (vésetes csigadíszek) jelentek meg rajtuk, a felső ágyrészekhez kényelmesebb, párnázottabb támlák tartoztak. Plasztikusabb, már szobrászati jellegű díszességet azonban csak a római korban öltöttek a vagyonosabb családok (patrícius famíliák) rezidenciáiban meghúzódó ágyak. Az utókori múzeumokra maradt óantik ágymodellek zöme nem faanyagú (még ha a maguk idején ácsolt-faragott volt is az ágyak többsége), hanem bronzból, ezüstből, márványból, ivorból, szaruból van.

                 A római jómódúak átvették a fekvő otthoni élet kultúráját, egyre drapériásabb, egyre dúsabban öltöztetett, egyre cifrább lábú ágyaikkal, amelyeket hordozható változatukban gyaloghintónak nevezünk. Már a falba süllyesztett, elfüggönyözhető kőpadka-fülkék inkább az insulákra (a többemeletes bérházakra), illetve a bordélyokra voltak jellemzők. A gazdagoknál is akadtak csakis alvásra használatos ágyak, nevük lectus cubicularis vagy lectus genialis (kamraágy). Az átriumos lakóház közösségi tereiben viszont oldalfekvéses étkezésre való, és fekve-mulatásra szolgáló nappali és éjszakai ágyak ékeskedtek, köztük háromszemélyes is (lectus discubitorius, lectus tricliniaris), egyik-másik melléktérben pedig iratokkal-dolgozásra és tanulásra elhelyezett ágy várakozott (lectus lucubratorius, bár a leghivatásosabb írástudók, az auctorok pulpitusnál állva olvastak-írtak munkaszobáikban). A halotti ágy, amelyen a házból az égetőhelyre vitték az elhunyt tetemét: lectus funebris, lectus emortualis. A keresztény későókor a lectus funebris-t már koporsóval  helyettesítette.

Az Anfineo 2020 Kft. egy olyan bútort kínál az idős vagy fizikailag hátrányos emberek részére, amely képes a körükben jelentkező szedens életmódból eredő hátrányok enyhítésére. Segítségével a tartós mozdulatlan testhelyzetből fakadó szövődmények elkerülhetővé vállhatnak. Az eszköz egy a Széchenyi 2020 Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program keretén belül „Prototípus, termék-, technológia- és szolgáltatásfejlesztés” tárgyú VEKOP-2.1.7-15-2016-00191 számú projekt keretében, az EU és Magyarország Kormánya támogatásával valósul meg.

Kapcsolódó weboldal: Anfineo

Ágy-elméletek

A fekhely funkciós spektruma

Az ősidők fekhelyei

Az ágy fogalmi dualizmusa

Az ágy az ókorban – Egyiptom

(X)
ERFA logó

Az ágy az ókorban – Egyiptom

SmartForm Anfineo HungaryAz Anfineo 2020 Kft. „Smartform” termékéhez kapcsolódó cikksorozatunkban azt a rétegzett tematikát igyekszünk áttekinteni – illetve összetevőit behatóan ismertetni –, amely magának a programnak a kialakítása során elmélyült figyelmet követelt. A kapcsolódó cikksorozatunk bútortörténeti részét folytatva, jelen írásunkkal a bútor-antikvitások – főként az antik ágyfajták – tárgyköréhez érkezünk. Csak most, ugyanis a legkorábbi ágyak – amelyekről az eddigiekben szó volt –, nem antikvitások. Egyrészt azért nem, mert őskunyhók-beli ágy-példányok egyáltalán nem maradtak fenn, sőt, korabeli (nem utókori-rekonstrukciós) ábrázolásaik sem, a maguk idején pedig természetesen nem számítottak azok antikvitásoknak. Másrészt amúgy is meg szokás különböztetni egymástól az ősi és az az antik módon régi dolgokat. Az „antik” jelző négy tulajdonságot foglal össze. Nem egyszerűen a letűnt korbeli jelleget (1) különbözteti meg az aktuálisan korszerű jellegtől, hanem arra is utal, hogy magasan fejlett  civilizációs-kulturális közegből (2) származik az a holmi, vagy más dolog, amire vonatkoztatjuk. A dorongnyelű kőbalta régibb, mint az antik szekercék.  Mondhatnánk ugyan, hogy az ősidőkben is voltak relatíve kiugróan fejlett keramikus stb. térségek, de gyakorlatilag nem szokás a haladott ókor előtti antik tárgyegyüttesekről beszélni. Amit az ógörögök barbárnak mondtak, az nem „antik” (3).   További megszorítás, hogy elsődlegesen európai vonatkozású a jelző: az egyiptomi leletkincsre, vagy a felső-Jangce vidékén talált ezeréves pipafaragásokra nem, vagy ritkán használatos. Más a helyzet azokkal a távolkeleti tárgyakkal, szőnyegekkel, nagyméretű díszvázákkal, asztalkákkal, zsámolyokkal, paravánokkal, lampionokkal, sakk-készletekkel stb., amelyeknek a 18-19. században divatja támadt Londonban és a kontinentális Európában, így terjedelmes helyük lett a párizsi antikváriumok zsúfolt raktereiben is. A „legantikabb antikvitás” azonban nem más, mint a legrégebbi nem-ősi európaiság, vagyis az ókori görög és latin kultúra és civilizáció.

                  Mégis, a legrégebbi máig fennmaradt ágy, amely Egyiptomban készült, kb. 4700 éve, királynéi használatra, teljességgel antik benyomást tesz ránk. Mivel legtöbbünk nincs archeológus-szakértői fokon beavatva morfologikus apróságokba: ha nem tájékoztatnának, hogy fáraó-feleségnek a helybeni megrendelésű ágya volt ez, tétovázás nélkül elhinnénk akár azt az állítást is, hogy egy Vergilius-kori római hetéra alkottatta meg magának. A széles ágykeretet patás állat-végtagokat mintázó, fél méternél valamivel hosszabb, faragott ágylábak tartják; a mester (eszterga híján) aranyszínű vastag kitteléssel tette a felületeket simává, az összeépítési csomópontok durvaságát fedetté. A fekvőfelület széles, hosszantian alig bővebb, alakja tehát viszonylag tömzsi négyszög; az ágyszélek közé pálmarost- vagy háncsháló van kifeszítve, erre kerültek egykor a puhább kényelmi rétegek.  Az ágy egyik végében keretszerű támla látható, a másik végében odaapplikált nyaktámasz, amely hajviselet-kíméletre is szolgált – ilyen toldalékrészt az egyidejű kínai ágyakon is alkalmaztak az ottani kézműiparosok. Egyiptomi ágy-ábrázolások már az i. e. 4. évezred végéről is fennmaradtak, így tudni lehet nemesfém-, gyöngyház-, illetve elefántcsont-berakásokról is a Nílus-környéki előkelőségi ágyaknál, valamint a gyékény-dobrész helyén bőrhevederekről, amelyek matracféléket tartottak. A moszkitók ellen már akkor védtek ágyfüggönyök, a bútor köré helyezett állványokra rendezve.  A „csupán” háromezer-néhányszáz éves Tutankhamen (Tutenhamon) -sírból tábori ágyak is előkerültek, fém csuklópántokkal, duplán összehajthatóan.

Az Anfineo 2020 Kft. egy olyan bútort kínál az idős vagy fizikailag hátrányos emberek részére, amely képes a körükben jelentkező szedens életmódból eredő hátrányok enyhítésére. Segítségével a tartós mozdulatlan testhelyzetből fakadó szövődmények elkerülhetővé vállhatnak. Az eszköz egy a Széchenyi 2020 Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program keretén belül „Prototípus, termék-, technológia- és szolgáltatásfejlesztés” tárgyú VEKOP-2.1.7-15-2016-00191 számú projekt keretében, az EU és Magyarország Kormánya támogatásával valósul meg.

Kapcsolódó weboldal: Anfineo

Ágy-elméletek

A fekhely funkciós spektruma

Az ősidők fekhelyei

Az ágy fogalmi dualizmusa

(X)
ERFA logó

Az ágy fogalmi dualizmusa

Anfineo HungaryAz Anfineo 2020 Kft. „Smartform” termékéhez kapcsolódó cikksorozatunkban azt a rétegzett tematikát igyekszünk áttekinteni – illetve összetevőit behatóan ismertetni –, amely magának a programnak a kialakítása során elmélyült figyelmet követelt.  A cikksorozatunkban legutóbb rászorultunk a civilizáció lényegének alkalmi felvázolására. Az ott elmondottakhoz bútortörténeti átekintésünk szempontjából sem fölösleges hozzátennünk azt, hogy a jelenkorban is léteznek Földünkön a civilizációtól befolyásolatlan emberlakta területek, bár épp háborítatlannak nevezni félrevezető volna ezeket.  Nem horda-életmódú kisnépek élnek ezeken a zárvány-területeken, hanem olyan őstársadalmi jellegű közösségek, amelyek igen régen „civilizációt” képviseltek volna más kisnépek életmodelljéhez képest – ha már létezett volna akkor ez a szó. Ernst Bloch, 20. századi teoretikus, megkülönböztette az óra mutatta időt és az eltérő korszakokat hordozó különböző terek idejét. Az időt flexibilis nagyságnak tekintve „látszólagos egyidejűségről” beszélt annak kapcsán, hogy „a mai napon”, pontban 11 órakor egyszerre mozognak a világban  – mondjuk, Dél-Amerika tájait véve csak figyelembe – a neolitban élő emberek, a haladott ókorban élők és a modern korban élők. De más párhuzamossági játékai is mutatkoznak a szokástörténetnek. Fekvőbútorok hozzávetőlegesen számítva    öt- , öt és félezer éve léteznek, ám a földön alvás (nem a puszta földön) mégis csupán három évszázada számít szükségmegoldásnak Európában.  A szükségmegoldás nem jelent eleve ritkaságot is: a magyar Alföldön  a 20. század jelentős részében még elég elterjedt volt a  szezonális udvarra-ágyazás, derékaljjal, nem szólva a pásztorbundákról. A keleti (ázsiai) lakószokások pedig jómódú hajlékokban is máig őrzik az ősemléket, illetve a földön alvás ókori és középkori fejlesztett módjainak emlékét (párnázott gyékények stb.).

             Az „ágy” szót az újkor elején Európa népei még olyannyira kettős értelemben használták, hogy az angol „bed” elsősorban a földre is helyezhető alvóprémeket és textíliákat, szalma-, lomb-, és tollzsákokat jelentette, együtt a hálót a nappali lakótértől elválasztó függönyökkel. Ha a bútort akarták felemlegetni, „bed stead”-et kellett mondani, az viszont csupán az üres fekvőbútor-szerkezetre vonatkozott.  A ma is élő „ágyat vet” kifejezés maga is a földre ágyazás gyakorlata felől származik. Magyarországon – mint Zentai Tünde etnográfus ágytörténeti könyve informál erről (2002, Pannónia Könyvek) – még 1970-ben sem kevés olyan falusi, idős ember élt, aki az „ágy” szót kizárólag „ágynemű”-értelemben használta. A folklorikus rituálékban a „viszik a menyasszony ágyát!”-felkiáltás a dísz-ágynemű hurcolását, a falunépnek történő bemutatását hírelte, mely vagyonholmi az eljárás végeztével  állványra vagy nyoszolyára került.  A dekoratívan felpolcolt-megadjusztált ágynemű és a megtartó nyoszolya falusi együttesét, amelynek a „tisztaszobában” kellett állnia, „vetett ágynak” nevezték.

              A matrac – az ágybetét – ágyszerkezet nélküli, mintegy bútorpótlékként történő használata nem számít földön-alvásnak, másképpen mondva, a matrac, bár eredetileg ágytartalom, de mégsem ágynemű (mint a pokróc, a lepedő, a paplan, a párna). Az ágy: ma elsődlegesen bútort jelent, mégpedig ez a jelentés a betéttel együttesen értett kemény ágyszerkezetet foglalja magába (az ágy-váz még nem ágy). Olyan bútor ez, amelynek a hosszanti szélére éppúgy ráülhetünk, mint egy székre (vagyis amikor az ágyon-ülésből felállunk, nincs különösebb szükség kézi támaszkodásra, fogódzásra, kecmergésre). A különállóan használt matrac tehát csak amolyan ágyhelyettesítő. A megágyazás azonban (mely cselekvés gyakorlatilag „ágyneműzést” jelent), „nincs ágyhoz kötve”.
Az Anfineo 2020 Kft. egy olyan bútort kínál az idős vagy fizikailag hátrányos emberek részére, amely képes a körükben jelentkező szedens életmódból eredő hátrányok enyhítésére. Segítségével a tartós mozdulatlan testhelyzetből fakadó szövődmények elkerülhetővé vállhatnak. Az eszköz egy a Széchenyi 2020 Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program keretén belül „Prototípus, termék-, technológia- és szolgáltatásfejlesztés” tárgyú VEKOP-2.1.7-15-2016-00191 számú projekt keretében, az EU és Magyarország Kormánya támogatásával valósul meg.

Kapcsolódó weboldal: Anfineo

Ágy-elméletek

A fekhely funkciós spektruma

Az ősidők fekhelyei

(X)
ERFA logó

Az ősidők fekhelyei

SmartForm Anfineo HungaryAz Anfineo 2020 Kft. „Smartform” termékéhez kapcsolódó cikksorozatunkban azt a rétegzett tematikát igyekszünk áttekinteni – illetve összetevőit behatóan ismertetni –, amely magának a programnak a kialakítása során elmélyült figyelmet követelt.  A kapcsolódó cikksorozatunkban eddig úgy írtunk az ágy, mint bútordarab jelentőségéről, funkciós csomópont-jellegéről az emberi életben, hogy adósak maradtunk az ágy nem filozofikusan elvont, hanem tárgyias meghatározásával. A meghatározáshoz indokolt először is szemügyre vennünk az elemi ágy-alapforma kialakulását. Az emberi ősidők nagy részében ugyanis nem létezett még ágy, mint az állati alvóhelyektől nyilvánvalóan megkülönböztethető objektum.

              A mai állattartásban sem merült még feledésbe az alom fogalma. Az almozás haszonállatok számára történő pihenőhely-képzés, illetve pihenőhely-frissítés: szalma leterítése, nem ritkán tőzeg, csutkahalom, falevél-halom hozzávegyítésével, arra is gondolva, hogy az alomanyag az ürüléket is felfogja – a madárfészekhez hasonlóan, de a fészeknél könnyebben cserélhetően, megújíthatóan.  Amikor egy vadon élő állat magának alakít ki alomszerű alvóhelyet, kuckófélét, annak eredménye a kotorék. Az ember is sokáig kotorékokon, kotorékokban aludt, de ma is megesik, hogy az erdős hegyekben éjszakázó vadász alvókuckót épít magának ágakból, levelekből.   Az őskori vadászat kibontakozásával a hidegebb átlag-klímájú térségek lakói a növényi eredetű kotorékhalomra állatbőröket, szőrméket is helyeztek, amelyekkel takarózni is tudtak. Az éjjeli őrtállók tűz vagy parázs mellett figyeltek az alvóknak az állatok általi veszélyeztetettségére.  De akár a szabadban, akár odvakban, barlangban aludtak egy törzs tagjai, a talajnedvek, valamint a rovarok, hüllők, kis rágcsálók elleni védekezés igénye kiváltotta a fekvőhely megemelésének gyakorlatát is: lábazatszerű tuskók, fahasábok, ágcsomók alkalmazását.  A barlangokban kihasználták a természetes kő-padkák nyújtotta lehetőségeket, sőt, mesterségesen is törekedtek a falmelléki padkákat szélesíteni, vagy kisebb kitüremléseket padkákká alakítani. A neolit kor kunyhóiba földet hordtak és fahasábokkal fazonírozott földrakásokra helyezték az alomjellegű réteget és az állatbőrt. Amikor már víziházakat is ácsoltak – a tó vizéből kiálló cölöpökre nehezedő faépítményeket – , a háztartó cölöpök, illetve tartógerendák,  tartókeretek, léc-bordázatok gondolata természetesen már átvetült a korabeli „belsőépítészetbe” is, és előálltak a civilizációt hirdető korai, kezdetleges ágyak.

             A civilizáció olyan „magas fejlettséget” jelent egy adott kor viszonylatában, amelyhez más emberlakta tájak még nem zárkóztak fel. Kezdeti megjelenései a Földön a ciklikus humánszexualitáson túliak, de mégsem antropológiai, hanem eszköztechnikai vagy – szélesebb értelemben – technikai- kulturális fejlettségről van szó, amelyhez olyan társadalmi szokásgyakorlat, szervezettség tartozik, amelyet az őshordák rendszeres viselkedésétől megkülönböztetni nem ütközik nehézségekbe. A mai ágyak rézkőkori változatai már civilizációs termékek voltak, és ezek rekonstrukciói ismeretében már meg kéne tudnunk adni az ágy definícióját, ám a pontosság megköveteli –  amint ez következő cikkünkből ki fog derülni – , hogy előbb tegyünk még egy utolsó kerülőt.

Az Anfineo 2020 Kft. egy olyan bútort kínál az idős vagy fizikailag hátrányos emberek részére, amely képes a körükben jelentkező szedens életmódból eredő hátrányok enyhítésére. Segítségével a tartós mozdulatlan testhelyzetből fakadó szövődmények elkerülhetővé vállhatnak. Az eszköz egy a Széchenyi 2020 Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program keretén belül „Prototípus, termék-, technológia- és szolgáltatásfejlesztés” tárgyú VEKOP-2.1.7-15-2016-00191 számú projekt keretében, az EU és Magyarország Kormánya támogatásával valósul meg.

Kapcsolódó weboldal: Anfineo

Ágy-elméletek

A fekhely funkciós spektruma

(X)
ERFA logó

A fekhely funkciós spektruma

Anfineo HungaryAz Anfineo 2020 Kft. „Smartform” termékéhez kapcsolódó cikksorozatunkban azt a rétegzett tematikát igyekszünk áttekinteni – illetve összetevőit behatóan ismertetni –, amely magának a programnak a kialakítása során elmélyült figyelmet követelt.  A kapcsolódó cikksorozatunk előző írásában feltettük azt a kérdést, hogy mi az értelme, vagy van-e egyáltalán valami különösebb értelme ágynak nevezni az emberi fekhelyet is, és ültetett növények

meggyökerezési és növekedési mikro-terepét is.  A kérdés, ha kibontjuk, így szól: van-e közös lényegi vonás a valamit „beágyazó”, megkötő közeg és az egyszerűen ágynak nevezett bútor közt, amelyet normális esetben kötetlenül használunk (nem ő „ágyaz be” minket, hanem mi „ágyazzuk meg” őt a magunk tetszése szerint).

                 Mivel a kérdést Vilém Flusser ágy-teóriája kapcsán tettük fel, először Flusser szövegében igyekszünk a válaszhoz támpontot találni. Ott pedig hamar beleütközünk abba a definitív állításba, amely az emberi fekhely általános fenoménjára nem úgy mutat rá, hogy azonnal szóbahozná a fekvést, mint fizikai helyzetet. Ehelyett arra a rendkívül sajátos pszichikai helyzetre világít rá, amely az egyes embert és az ő megszokott ágyát, intimitási bázisát láthatatlan szálakkal összeköti. Az ágy Flussernél az otthon, a lakhely, a lakozás lényegi magva. Ha a ház, lakás bebútorozása késik, de ágy már van benne, vagy ha elviszik a székeket, asztalokat, szekrényeket, de az ágy megmarad, a lakozás lényegileg lehetségessé válik, vagy nem lehetetlenül el; ha viszont fekhely nincs a házban, az amúgy bútorozott ház nem lakhely.  Hamvas Béla azt írja: „a ház az ágy héja”. Flussernél ezt olvassuk: „a szó szigorú, szoros és pontos értelmében ágyban lakunk”.  „A világ ábécé, amit megfejtünk. A lakhely az alfa és az omega.” „A világ lakhelyünk környezete. Lakhelyünk az, ami a világot megszilárdítja. Az élet (…) közlekedés lakhelyünk és a világ közt. Pulzáció a horizont és a középpont közt.”

                 A virágágy kifejezés eszerint annyit tesz, mint az ültetett virágokat, palántákat a nekik való otthonos létben megtartó közeg, a körömágy pedig a körmöt lakoztató biológiai foglalat – és ehhez képest mellékes, hogy a virágok a maguk „ágyában” nem fekszenek, hanem az ég felé nyújtózva állnak, vagy hogy a gördülőcsapágyba foglalt fémrészek nem pihennek a csapágy hasznosulásakor.

                 Az ágy azonban, mint alapvető bútordarab, nem csupán az emberi feltöltődéshez nélkülözhetetlen mélypasszivitás, időnkénti teljes testi és lelki ön-elengedés legalkalmasabb, vagy egyetlen igazán alkalmas mikro-helyszíne, hanem az alvás és a heverésző ejtőzés mellett a szülés/születés és a halál („alfa és omega”), valamint a szexuális együttlétek legnormálisabbnak számító helyszíne is. Amikor Flusser felsorolja az ágy-centrumú élményi/tapasztalási köröket, a sort a szülőágyi körrel nyitja (hosszan kitérve a bölcsőre is, mint külön figyelmet érdemlő holmira) és a halál körével zárja (hangsúlyozva, hogy itt ő az agóniáról és mások halálának túlélői megtapasztalásáról beszél, vagyis nem hisz

abban, hogy maga a legszűkebb értelemben vett saját halál megélhető volna.) A kettő közt a következő köröket tünteti fel: „olvasás, alvás, szerelem, álmatlanság, betegség”. Az ágyban-olvasást Flusser jelentősen más természetűnek tekinti, mint az ágyon kívülit.  Mások esetleg az olvasást, meg mondjuk, az álmatlanságot fel sem vennék a listájukra, viszont bevonnák megbeszélendő témaként az ágyban-tévézést, ágyban-reggelizést vagy ágyban-ábrándozást, meditálást. Megint mások az olvasást illetően föltétlenül kitérnének a kényelmi karosszékek témájára; ezt Flusser nem teszi meg, és nem helyezi el elméletében a strandnyugágyakat sem, illetve a fekvőpadokat, és a homokra, vagy fűre terített plédeket.

Az Anfineo 2020 Kft. egy olyan bútort kínál az idős vagy fizikailag hátrányos emberek részére, amely képes a körükben jelentkező szedens életmódból eredő hátrányok enyhítésére. Segítségével a tartós mozdulatlan testhelyzetből fakadó szövődmények elkerülhetővé vállhatnak. Az eszköz egy a Széchenyi 2020 Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program keretén belül „Prototípus, termék-, technológia- és szolgáltatásfejlesztés” tárgyú VEKOP-2.1.7-15-2016-00191 számú projekt keretében, az EU és Magyarország Kormánya támogatásával valósul meg.

Kapcsolódó weboldal: Anfineo

Ágy-elméletek

(X)
ERFA logó

Ágy-elméletek

SmartForm Anfineo HungaryAz Anfineo 2020 Kft. „Smartform” termékéhez kapcsolódó cikksorozatunkban azt a rétegzett tematikát igyekszünk áttekinteni – illetve összetevőit behatóan ismertetni –, amely magának a programnak a kialakítása során elmélyült figyelmet követelt.

A kórházi felszereltség egyik legalapvetőbb eleme a kórtermi ágy, helyesebben mondva a kórtermi ágyak együttes állománya egy-egy adott kórházban. Mivel nemcsak egyáltalán az ágyfajták köre változatos, hanem szűken a kórtermi ágyaknak is sok változatuk van, egy adott kórházban rendelkezésre álló ágy-állomány akkor is heterogén többé-kevésbé, ha csak a normál funkciójú, korszerű kórtermi ágyakat tekintjük. Azért az állomány nagyobbrészt szeriális képet kell mutasson, vagyis nem helyes az esetleges okú, feltűnő kevertség az ágymodellek tekintetében. Tervezett összetettségre viszont – speciális modellű ágyakra, egymástól funkcionálisan elkülönböződő ágy-szekciókra –  annál inkább szükség van.  Jelen cikksorozatunk egy ilyen bútorfajta, egy bizonyos különleges gyógyászati ágymodell, mint új termék ügyéhez kapcsolódik: az YYY programhoz. Mielőtt azonban egészségügyi és kifejezetten gyógyászati témákra, majd ezek nyomvonalán az idetartozó bútor-innovációkra térnénk, érdemes néhány írás erejéig elidőznünk az orvoslástól elvonatkoztatott bútortörténet egyes állomásainál. Az ágyak, székfélék normaváltozásainak története termékeny szempontokat vet fel mindenfajta fekvő- és ülőalkalmatosság jelenkori innovációja számára is. Egyáltalán, az ágy mibenlétét a fekvőalkalmatosságok koronkénti sok változatának áttekintésével lehet teljes egészében megérteni. Már a modern kor ágy-elméleteit a későbbiek során nem fogjuk tárgyalni cikkeinkben, de mostani, bevezető írásunkban és közvetlen folytatásában szóbahozzuk ezeket is.

              Vilém Flusser, prágai születésű, csehül, németül, portugálul, franciául és angolul író filozófus (aki 21 évesen, 1940-ben Brazíliába települt, a ’70-es években pedig Franciaországba költözött), főleg médiaelmélettel foglalkozott, de mellékesebben szinte bármivel – abban az értelemben, hogy kis időtartamokra gyakran kötött ki igen különböző témák teoretikus vizsgálatánál. Műveit magyarul csak 1990-től kezdték kiadni; a második nálunk kiadott könyve ezt a címet viselte: Az ágy. A cím valamelyest megtévesztő, amennyiben a kötet öt különböző tárgyú esszét és egy szerzői interjút tartalmaz; a válogatás címadó írása mindössze húszegynéhány oldalnyi.  Mégis, első publikációja óta ez a rövid tématanulmány nagyszámú hivatkozást szerzett. Például a kortárs képzőművészet metairodalma is számontartja, ugyanis a plasztikai ágy-ábrázolás, „ágy-szobrászat”, illetve használt ágyak művészeti objektté alakítása egész vonulatot képez az utóbbi ötven-hatvan év képzőművészetében.

              Anélkül, hogy Flusser ágyfilozófiai fejtegetései során külön boncolgatna szóhasználati érdekességeket, arra a kérdésre is adnak valamiféle szándéktalan magyarázatot, hogy miért is beszélünk virágágyról, körömágyról, csapágyról stb.  Hamvas Béla ágy-felfogása nem Flusser-hatásra fogalmazódott meg (a              Patmosz I.-ben), és az ő idevágó szövege a kérdésre szintén nem közvetlenül, hanem indirekten válaszol, de válasza – mint következő írásunkból kitűnik – hasonló tartalmú.

Az Anfineo 2020 Kft. egy olyan bútort kínál az idős vagy fizikailag hátrányos emberek részére, amely képes a körükben jelentkező szedens életmódból eredő hátrányok enyhítésére. Segítségével a tartós mozdulatlan testhelyzetből fakadó szövődmények elkerülhetővé vállhatnak. Az eszköz egy a Széchenyi 2020 Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program keretén belül „Prototípus, termék-, technológia- és szolgáltatásfejlesztés” tárgyú VEKOP-2.1.7-15-2016-00191 számú projekt keretében, az EU és Magyarország Kormánya támogatásával valósul meg.

Kapcsolódó weboldal: Anfineo

(X)
ERFA logó

Az antropometria helye a tudományok közt

SmartForm Anfineo HungaryAz Anfineo 2020 Kft. „Smartform” termékéhez kapcsolódó cikksorozatunkban eddig mindannyiszor az ergonómia összefüggésében emlegettük az antropometriát. Ezután is így lesz. De mi fán is terem az antropometria?

                 Az antropológia (embertan) és a humánbiológia vagy humán fiziológia („élettan”): olyan tudományterületek, amelyek sokágú voltukban is viszonylag nagy átfedésben vannak egymással. Utóbbit akár „bioantropológiának” is nevezhetjük. Az antropometria (a humán testmértéktan, aránytan, amely a testváltozások mértéktana is) úgy illeszkedik a humánbiológia keretei közé – segédtudományként –, hogy egyben az antropológiához is tartozik. Vegyük még figyelembe, hogy a humán biofizika, csakúgy, mint a humán biokémia, mint határtudomány, a tágabb értelemben vett humánbiológia része (amennyiben például a biokémiát akár „molekuláris biológiának” is mondhatjuk), és ez nagyjából áll a biopszichológiára/idegtudományra is.  Társadalomtudományos információktól sem zárkózhat el a humánbiológia, hiszen például a nemi érésfázisok idejét társadalmi tényezők is befolyásolják. Állattani ismeretektől sem zárkózhat el, hiszen feladatai közé tartozik az emberi és állati működések összehasonlítása. Orvostani ágnak viszont kutatási szempontból nem sorolhatjuk be az egész biofizikát / biokémiát – más persze a hangsúlyosan orvosi változatú humángenetika stb. –,  ugyanis az orvostani oktatásban és az ilyen kutatásoknál a patológiás elváltozásokra esik a hangsúly, mégpedig nyitottan az egyéni variánsok iránti érdeklődésre, míg a bioantropológia épp a leginkább normaszerű humánbiológiai működések tudománya, és mindig embercsoportoknak a biológiája iránt érdeklődik.  (Igaz, a humánbiológia az élettelen – a már nem élő – emberi test fizikai-kémiai viselkedését is tanulmányozza anatomikusan, de a rendellenességekre itt sem figyelve.) Kidolgozza azokat a mintavételi eljárásokat, amelyek révén egy adott populációból történő kutatói merítésből helytállóan juthat sok-elemes megállapítás-együtteshez a populáció egészére vonatkozóan. (Adott populációként kijelölhető akár az emberfaj egésze, vagy ebből a nőneműek összessége, vagy egy város meghatározott korcsoporthoz tartozó lakosainak együttese, vagy egy ország meghatározott sportágat űző versenysportolóinak együttese – és így tovább.) Mást jelent azonban egy-egy kutatás iránya és annak módszere vagy valamely segédmódszere. Segédtudományi jellegénél fogva, és hangsúlyosan vizsgálat-metodikailag nézve az antropometria (és még nem egy más biometriai résztudomány), az orvostanhoz is tartozik – éppúgy, ahogyan hiába számít a természettani ágaktól távolinak a közgazdaságtan, a szociológia, a szervezéstan, a hadászat stb., mindnek egyaránt megvan a matematikai oldala.

Az Anfineo 2020 Kft. egy olyan bútort kínál az idős vagy fizikailag hátrányos emberek részére, amely képes a körükben jelentkező szedens életmódból eredő hátrányok enyhítésére. Segítségével a tartós mozdulatlan testhelyzetből fakadó szövődmények elkerülhetővé vállhatnak. Az eszköz egy a Széchenyi 2020 Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program keretén belül „Prototípus, termék-, technológia- és szolgáltatásfejlesztés” tárgyú VEKOP-2.1.7-15-2016-00191 számú projekt keretében, az EU és Magyarország Kormánya támogatásával valósul meg.

Kapcsolódó weboldal: Anfineo

(X)
ERFA logó

Az ergonómiai kutatómunka tudományos pozíciójáról

Anfineo HungaryAz Anfineo 2020 Kft. „Smartform” termékéhez kapcsolódó cikksorozatunkban eddig már nem kevés szó esett az ergonómiai kutatásokról, de azt még nem világítottuk meg, hogy néhány kutatási formát leszámítva (melyek egyben terméktervezés-előkészítést is jelentenek) mi haszna lehet ezeknek, egyáltalán hogyan lehet létjogosultságuk. Hiszen az az ismeretanyag – humánbiológiai, fizio-patológiai, pszichológiai stb. –, amelyet az ergonómiai értékelő elemzések és fejlesztőleges programok hasznosítanak, zömmel készen adódnak az ergonómusok elemző munkája számára: nekik, gondolhatnánk, elég csak átvenniük a tőlük függetlenül munkálkodó szaktudományos teamek szakkönyvekben, tanulmányokban foglalt eredményeit. Kérdezhetnénk: ugyan miért nem elég, ha a humánbiológiát a biológusok kutatják? Vajon nem valamiféle fölösleges tolakodás, hogy még az ergonómusok is bekapcsolódjanak embertani részterületek kutatásába?

                        Nos, nem az, pontosabban az is lehetne, ha az embertani ágak mindegyikében vagy többségében zajlanának ergonómusi vizsgálódások, kísérletezések, ha tehát az ergonómusok nem választanák ki azokat a részterületeket, és a részterületeknek is azon szegmentumait, amelyek kiváltképp fontosak a munkafolyamatok javíthatósága szempontjából. Nézzük először azt, mi az, ami ergonómiai tekintetben nem kiváltképpen fontos. Merthogy valamennyire (többé-kevésbé) úgyszólván minden fontos e tekintetben, mondjuk a növénytan is, meg a tengeri állatok osztályozása is, hiszen a munkahelyi környezet jobbításának kísérlete növények telepítésével balul is elsülhet (attól függően, hogy „azért mégis, miféle növényekről van szó?”), vagy, ha a munkahelyi menzán csikóhalat vagy barracudát adnának rizzsel, az ergonómiai zuhanáshoz vezetne, hiszen súlyos ételmérgezést szenvednének a munkaközösség tagjai. De az eképp nyilván nem érdektelen növénytani és állattani ismeretek mégsem kiváltképp fontosak az ergonómia számára. Annyiban nem fontosak, amennyiben az ergonómusnak teljességgel elegendőek az olyanféle növény- és állattani bölcsességek, mint például, hogy a konyhafelelőst kötelezni szükséges tájékozódásra minden felszolgált ételről és étel-összetevőről. Hogy mely halak nem éti halak, arról minden általános lexikon  tájékoztat; az ergonómusi kutatás ezirányban abszurditás lenne. Nagyjából hasonló alapon nem kutatják az ergonómusok a humánbiológián belül sem mondjuk a biokémiai, például enzimológiai jelenségeket. Kutatásokat folytatnak viszont antropometriai és biomechanikai irányban, nem mintha az eddig így szerzett plusz-ismeretek nagyon hiányoztak volna az antropometria nem-ergonómus művelőinek, hisz leginkább éppen az ergonómusoknak hiányoztak, ugyanis a korábbi antropometria nem épp az ergonómia speciális nézőpontjából halmozta és rendezte a maga eredményeit. Hasonló viszony mutatkozik a sporttudományos megközelítés és az antropometria/biomechanika közt. A sporttudomány felől közelítő kutatók szerény hozzájárulása az antropometriához főként sport-szempontból fontos (közelebbről például élsport-utánpótlási szempontból), de mégiscsak bővült általa egyáltalán az antropometriai tudás és az ezzel élni tudás.

Az Anfineo 2020 Kft. egy olyan bútort kínál az idős vagy fizikailag hátrányos emberek részére, amely képes a körükben jelentkező szedens életmódból eredő hátrányok enyhítésére. Segítségével a tartós mozdulatlan testhelyzetből fakadó szövődmények elkerülhetővé vállhatnak. Az eszköz egy a Széchenyi 2020 Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program keretén belül „Prototípus, termék-, technológia- és szolgáltatásfejlesztés” tárgyú VEKOP-2.1.7-15-2016-00191 számú projekt keretében, az EU és Magyarország Kormánya támogatásával valósul meg.

Kapcsolódó weboldal: Anfineo

Az ergonómiai módszerekről

(X)
ERFA logó

Az ergonómiai módszerekről

Anfineo HungaryBár az Anfineo 2020 Kft. „Smartform” termékéhez kapcsolódó cikksorozatunkban eddig már több alkalommal igyekeztünk szemléletessé tenni – technikailag is különböző munkafolyamatok összefüggéseiben – az ergonómiai módszer-alkalmazások egyikét-másikát, de rendezett képet még nem adtunk az eltérő ergonómiai módszerek viszonyáról és egyáltalán a metodológia státusáról az ergonómiában.

                    Míg az oktatási eredményességet tekintve a fő operátornak a közvetlen oktatót, a tanárt tekinthetjük, addig egy nap mint nap megvalósuló munkatevékenység tényleges ergonómiai színvonal-emelkedésének nem az ergonómusok a fő operátorai. Nem ők, hanem az általuk szállított ismereteket megbecsülő tervezők és döntnökök azok – és itt nem csak a terméktervezésre, illetve a gyártó vállalat döntéshozóira kell gondolni, hanem bármely munka munkahelyi irányítóira. (Ennek megállapításakor természetesen nem feledhetjük, hogy az innovált munkagépeknek nemcsak az előállítás X helyétől távoli felhasználása, hanem megtervezésük és legyártásuk maga is munkahelyeken zajlik, mely munkafolyamatok normális esetben éppúgy ki vannak téve az ergonómiai kritikának, mint mondjuk egy turisztikai szolgáltatásokat nyújtó munkahely, amely az X helyen gyártott gépeket használja.) Az ergonómusok legjellemzőbben nem tervezők vagy üzemfőnökök, hanem vizsgálódó, kutató személyek, illetve értékelők, egzakt adat-alátámasztással dolgozó véleményezők. Ergonómiai módszereken tehát kutatási és értékelő módszereket kell érteni, és másból nem is áll az ergonómusi munka, mint az ilyen módszerek gyakorlásából és gyarapításából. (Több száz ergonómiai módszert tartanak már számon –    többnyire rövid nagybetű-sorok, betűszavak jelölik őket –, és osztályozva is vannak tízegynéhány szempont alapján – az első közülük a pontosított alkalmazási cél.) Nem lehet azonban nem észrevenni, hogy az ergonómiai kutatás egyes bevetté vált módszerei mintegy spontán összeértek a gyártáselőkészítés, tervezés némely fázisaival, elválaszthatatlanokká váltak azoktól – lásd az emberszimulációs kísérleteket a járműiparban vagy más bonyolult munkaberendezések iparában. Tegyük hozzá: miközben az emberszimulációs kísérletek kutatási módszert jelentenek, általuk maga a kutatás is módszerévé lesz az értékelőrendszerek fejlesztésének.

                     A jelentős kineziológiai (összegzett élőmozgás-tani) és egyéb ismeretek dolgában felkészült, ugyanakkor rendszerszemléletben járatos ergonómusok munkahelyi-megfigyeléses eljárásai – alapvetően ezeket nevezik együttesen papír–ceruza-módszernek – máig nem vesztek ki. Az ilyen, munkalapokra felvitt felmérési eredmények – számos támpontot adnak egy-egy adott munkahelyi szokásgyakorlat szinte minden szempontból kedvező átalakításához, amelyre a kiértékelés után kerülhet sor. A munkahelyi biztonsági és egészségvédelmi felelősök ilyenkor hamarabb tudnak prioritásokat kijelölni az intézkedési tervhez, mint ha számítógépes adat-özönt kapnának (amelynek nagy hányadát aktuálisan nincs lehetőségük hasznosítani). A hightech termékgyártásban azonban épp erre az adat-özönre van szükség, amelynek csoportosítása, értelmezése is nagyrészt digitális gépiességgel történik, lévén, hogy valamelyik értékelő módszer implementálva van a számítógép ergonómiai-funkciós szoftverébe. Külön kell említeni a verifikációs (modell-betáplálást igénylő, virtuális mozgáskísérlet-lefolytató) szoftvereket.

                    Ergonómiai kockázatbecslésre hazánkban is számos probléma-azonosító módszert használnak, köztük a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) kontroll-indexét.

Az Anfineo 2020 Kft. egy olyan bútort kínál az idős vagy fizikailag hátrányos emberek részére, amely képes a körükben jelentkező szedens életmódból eredő hátrányok enyhítésére. Segítségével a tartós mozdulatlan testhelyzetből fakadó szövődmények elkerülhetővé vállhatnak. Az eszköz egy a Széchenyi 2020 Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program keretén belül „Prototípus, termék-, technológia- és szolgáltatásfejlesztés” tárgyú VEKOP-2.1.7-15-2016-00191 számú projekt keretében, az EU és Magyarország Kormánya támogatásával valósul meg.

Kapcsolódó weboldal: Anfineo

(X)
ERFA logó