A Gál Ferenc Főiskola veheti át a gyulai egészségügyi felsőfokú képzést

A Szent István Egyetem helyett a katolikus Szeged-Csanádi Egyházmegye által fenntartott Gál Ferenc Főiskola (GFF) működtetné a gyulai egészségügyi és szociális felsőfokú képzést jövő februártól – közölte Görgényi Ernő (Fidesz-KDNP), a város polgármestere kedden az MTI-vel.

Elmondta: a Szent István Egyetem (SZIE) struktúráját az oktatási kormányzat az utóbbi években elkezdte átalakítani, több Békés megyei képzést is más felsőoktatási intézmény vett át az egyetemtől.

A SZIE Gazdasági, Agrár- és Egészségtudományi Karának gyulai egészségtudományi intézetét a Gál Ferenc Főiskola venné át. Görgényi Ernő szerint “a gyulai felsőoktatás e struktúraátalakulásban nagyon jó lehetőséget kapott”.

Kiemelte: a GFF az eddigi, a térségben máshol el nem érhető képzéseket – diplomás ápoló, szociális munkás és egészségturisztikai szervező – megőrizné, emellett erősítené a képzések duális jellegét és a felnőttoktatás felé is nyitnának.

“A duális képzés révén még piacképesebb lesz a gyulai diploma, hiszen a hallgatók még magasabb gyakorlati értékkel rendelkező tudást szerezhetnek meg” – fogalmazott a városvezető. Megjegyezte: Gyulán a Szeged-Csanádi Egyházmegye negyedszázada tart fenn köznevelési intézményeket, óvodát, általános iskolát, szakközépiskolát; a felsőoktatási kar átvételével válna teljessé a paletta.  Görgényi Ernő elmondta: egyeztetett Palkovics László oktatási államtitkárral, aki hangsúlyozta, a kormány abban érdekelt, hogy Gyulán megmaradjon és erősödjön a felsőoktatás.

A Szent István Egyetem szenátusa október 28-i ülésén 23 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a campus átadását a GFF részére. A fenntartóváltásról csütörtöki ülésén dönt a városi képviselő-testület. A Gál Ferenc Főiskola egyházi felsőoktatási intézmény, fenntartója a Szeged-Csanádi Egyházmegye. Papok, hittanárok, egyházi munkatársak képzésén túl Csongrád, Jász-Nagykun-Szolnok és Békés megye mellett Budapesten és Komárom-Esztergom megyében is működtet gyermekvédelmi hálózatot, karitász szolgálatot és szociális intézményeket.

A GFF a szarvasi pedagógiai kart 2014-ben vette át a Szent István Egyetemtől. 2015 óta fenntartója a békési szakképző intézménynek. Jelenleg 1122 hallgató tanul a GFF-en, saját fenntartású iskoláiba mintegy 700 diák jár.

Forrás: MTI