Bejegyzések

Beküldve:

Régi mesterségek a 21. században

A Lajtorja Program kézművességi tárgyú eddigi cikkeiben már megkérdőjeleztük a „kihalónak” mondott mesterségek jelentős részénél a jelzőt, de még nem szóltunk arról, hogy világszerte egyre több szaktanulmány szól a szinte kihalt foglalatosságok feltámadási esélyeiről. (A cserépkályhások, bádogosok, címfestők és hangszerkészítők ügye nem egészen tartozik ide, mert ők csak azért sodródtak a kihalás szélére – nálunk – mert idülten szervezetlenek maradtak.) Nemcsak az oktatás-szociológiában erősödik az a nézet, hogy érdemes volna megmenteni, sőt meg is lehetne menteni az elsüllyedő mesterségek csaknem felét, hanem a gazdasági jövőkutatás is hivatkozásokban gyarapodva jelez efféle esélyeket. Utóbbi elemzések nem csak, sőt nem is elsősorban a menekíthetőségről szólnak, hanem spontán folyamatokat, erőltetés nélküli mesterség-megéledéseket prognosztizálnak.

Szokás történelmi párhuzamokat vonni, olykor találóbban is, mint máskor, mert történelmi részformák, szituáció-modellek valóban ismétlődni tudnak. De egy korszak egész viszonyrendszere nem ismétlődik meg: ha egy történelmi kor elmúlt, többé soha semmi vissza nem hozza. A kézművességek reneszánsza, amelynek napjainkban még csak előjelei mutatkoznak, egyetlen későbbi fázisban sem fogja újrateremteni ugyanazt a viszonyt, azt gesztus- és beszédzönge-mintázatot, ahogyan letűnt korokban fordultak be különböző típusú vásárlók, megrendelők a kádármester udvarára vagy a vargaműhelybe. De ez nem jelenti, hogy a hagyományos kézműipari termékek vásárlása most már mindig meg fog tapadni a skanzen-szuvenírra költés hangulatánál. A robotikai áttörés – egyúttal munkahelyek milliószámra történő eltűnése – következtében olyan viszonyunk lesz a kézműves-tevékenységekhez, olyan fénytörésben jelennek meg azok számunkra, amelyet ma még nem ismerünk.  Amint azt az időfelfogást sem (munkaidő/szabadidő), amelynek keretében látni fogjuk a jelenségeket.  A hatás­–ellenhatás törvénysorának egyik tétele, hogy a számunkra – akár tudtunkon kívül – fontos, de elhanyagolt, félreszorított dolgok az elvesztésük előtti pillanatban radikálisan felértékelődnek a szemünkben. A közvetlen, eleven figyelemmel létrehozott tárgyak teljes hiányát az emberi társadalom nem tudja elviselni, de mivel ezt nem tudja magáról, megközelíti a teljes önmegfosztás állapotát. Amit ma kis léptékű kereslet-kínálati alapon is észrevesznek piaci fürkészek, hogy ugyanis mára éppen az szólhat bizonyos szakmák kitanulása mellett, hogy alig-alig űzik, az nem szimpla peremjelenség:  az észrevétel a jövőben emelt fokú többlet-értelmet nyerhet. Például nem biztos, hogy a természetközelibb mezőgazdaságra való áttérés (nem egyszerűen visszatérés, mert más képletű váltás lenne ez, mint bármely valahai) nem fog viszonylag hamar kikényszerítődni, és agrár-közgazdászok már ma sem tartják teljes képtelenségnek az alföldi és dunántúli magyar juhászat újra-megjelenését, regenerálódását. Ha ez megtörténnék, kezdetét vehetné a szűrszabászat újhulláma is, noha a legelők szélén netán már sofőr nélküli gépjárművek állnának készenlétben. Franciaországban, a skandináv országokban tízegynéhány éve örökségvédelmi tanoncképzést folytatnak, a tárgykészítés inspirációs, fantázia-mozgósító dimenzióját sem rekesztve ki. Ez a gyakorlat most még protekcionálást jelent, a kulturális örökség célzatos állami felkarolását – de készültséget is arra, hogy az így adódó képesség-felhozatal egyszer kinője magát, gazdasági tényezővé váljék.       

A VKB Nonprofit Kft. régi mesterségek mai környezetbe adaptálását is támogatja tevékenysége révén.

Támogassa Ön is!

Ajánlja ismerőseinek a VKB Nonprofit Kft. által gondozott Lajtorja Programot!

A Lajtorja program a Széchenyi 2020 – GINOP-5.1.3-16 projekt keretében az EU és Magyarország Kormánya támogatásával valósul meg.

(X)
Széchenyi2020 ESZA alsó

Beküldve:

Az örök divatos kézműipar

A Lajtorja Program kézműves mesterségekről szóló cikksorozatában az előző alkalommal arra hívta fel a figyelmet a VKB Nonprofit Kft., hogy az úgynevezett kihaló szakmák nem jelentéktelen hányada esetében a kihalási folyamat valamelyest megtévesztő, látszólagos, vagy ha mégis beteljesülne, ez a változás is hasonló lehet az olyan klinikai halálhoz, amelyből még visszatérés következik az életbe. A kézműipar mégoly elkeskenyült fennmaradása már a 20. század vége felé is tulajdonképpen magyarázatra szorult, némi ok-kutatást hívott ki, azóta pedig már újabb évtizedek teltek el.  Olyan magyarázat, amely a szóbanforgó kérdéses jelenségek mindegyikére egyaránt találó, nem adódik: több ok működik, olykor külön-külön, máskor egymással így vagy úgy kombinálódva.

Nézzük először azt az okot, amely főként a csúcsminőség igényével (keresletével) függ össze; nevezzük Stradivari-magyarázatnak.   A 17.-18. század cremonai Amati-, Stradivari- és Guarnieri-előállítású hegedűinek a hangzási  –  és egyáltalán, játszási – erényeit a modern készültségű hangszergyárak hasonló termékeikkel nem képesek maradéktalanul elérni, noha sokat tudnak a paraméterek optimalizálásáról. Igaz, a mai kézi hegedűkészítők sem tudják egyenértékűen rekonstruálni az egykori Stradivarikat, mert a valahai készítési eljárás nem ismeretes pontosan minden részletében, és alighanem egy-két homályba merült munkamozzanat rejti a titkot. De a kézműves kísérletezés –   közelítés a titokhoz – ígéretesebb a gyári-szeriális módosításoknál.

Majdnem ugyanehhez az esettípushoz tartozik a svéd pingpongfelszerelési vállalat, a Stiga egy emlékezetes ütőfa-szériájának a históriája. Ez a pingpongütő-generáció –   az 1958 és 1965 közötti –  gyári produktum volt ugyan, de kivitelezése nem egy szakaszban művészi fokú kisipari érzéket követelt meg. Nagyjából tudható, mely munkaszakaszokban mi is zajlott: mindegyik Stiga-ütőhöz akkoriban is válogatott fafajtákból kimetszett elemek összerakása kellett, amelyeket kézimunkával készítettek elő, és természetes körülmények közt szárítottak ki. (Még az sem mindegy, hogy egy-egy feldolgozott elem a kiválasztott farönk melyik részéből származik: ugyanazon rönkből eltérő tulajdonságokat hordozó lemezeket lehet kiemelni.) Fejnehéz, tehát a labdasebességet fokozó ütőfák készültek, ugyanakkor a sajátos gyártásmód jóvoltából különleges érzékenységűek.  „Asztalra húzó” darabok, amelyekkel nehezebb elrontani az ütést, mint más ütőkkel. De a legrendkívülibb jótulajdonságuk csak évtizedek múltán derült ki. Elképesztő nyüvésbírású ütőknek bizonyultak: négyszer annyi használattól, amennyitől bármely mai top ütő már kezd szétesni, a jelzett generációs Stigák minden egyéb dicséretességüket fenntartva rendületlen masszivitásúak maradtak. És ekkor lehetett csak sajnálni, hogy magánál a gyártónál sem volt már felkutatható a rekonstrukcióhoz adategyüttes, az adatok közt „azzal a valamivel” a munkamenet sorrendjében. Talán a ragasztóanyag adagolásánál szerepelt egy különös lépés, vagy inkább az összepréselés nyomásfokához, nyomásmódjához, hőmérsékletéhez volt köze. Elfeledték. Maradt a kísérletező megközelítés, és ebben megintcsak a kiskézműves, egyedi munkadarabokkal bíbelődő ütőkészítés jár előbbre. Az ó-Stiga- és méginkább a Stradivari-rekonstrukciós próbálkozások felemlítése persze természetesen nem annyira a kirakodóvásárok témájához, mint inkább a luxusiparéhoz vezet át minket, például az (analóg rendszerű) egyedi lemezjátszó-építés –  az akusztikus jazz összes hangárnyalatának kihozatalára specializálva – és az egyedi autóépítés szédítő árú mesterműveihez.

A kézműipar avulatlanságát az eddigiekben a könnyebben belátható funkciós szerepvitel oldaláról mutattuk be (töredék-példatárral a valós példák spektrumához képest). Elmondhatjuk, hogy a be- illetve át- meg átprogramozott nagyüzem nem képes mindennemű termék esetében minden igényt kielégítve bármely minőséget piacra bocsátani. Következő írásunkban a kézművességnek azokról a most homályosabban felmérhető életerőiről lesz szó, amelyek tíz év múlva már valószínűleg jobban szem előtt lesznek.

 Az egyéni kezdeményezések virágzását támogassa a következő módon.

Ajánlja ismerőseinek a VKB Nonprofit Kft. által gondozott Lajtorja Programot!

A Lajtorja program a Széchenyi 2020 – GINOP-5.1.3-16 projekt keretében az EU és Magyarország Kormánya támogatásával valósul meg.

(X)
Széchenyi2020 ESZA alsó

Beküldve:

Régi mesterségek és kézművesség

A Lajtorja Programmal már találkoztak olvasóink. Most, – a Lajtorja második cikksorozatában a kézműves mesterségek témakörében mélyedünk el. Vizsgálni fogunk egyes szakmákat külön is, kitérve egyes kézműves termékek tárgyi érdekességeire. Áttekintjük az ilyen termékek piacának sajátságait, állapotát, folyamatait, a regionális hagyománykülönbségeket, valamint a mesterségek művelőinek és az ilyen gyakorlatba csak most bocsátkozók körének szociológiai „térképét”. Bevezető cikkeinkben a kézművesség mai gazdasági státusával, kilátásaival foglalkozunk, különös tekintettel azokra a kérdésekre, amelyek a kihalófélben lévő mesterségeket illetik.

Napjainkban, amikor a 18. század záróharmada óta folyamatos ipari (műszaki-technikai) forradalom annyira felgyorsult, hogy újabb szintjén már viszonylag modern keletű, vagy nemrég nagyban modernizált, vagy akár szupermodernnek számító szakmák is sorra veszítik el perspektívájukat, könnyen hajlik az ember azt gondolni, hogy az ódonabb szakmák végképp a hamaros és maradéktalan eltűnés elébe néznek. Nézzük meg azért kicsit körültekintőbben, hogy csakugyan – biztosan és egyértelműen –  így van-e ez.

Kétségtelen, a jegesemberek és szódások, akik a nem oly távoli múltban lovaskocsival vagy taligákon hordták nyáron a városi lakosok számára a hűtésre szolgáló jégtömböket meg a szénsavas vízzel teli, fémfejes üvegpalackokat, immár teljesen kivesztek. A tömeggyártású hűtőgép illetve az ásványvíz-forgalmazási forradalom elsöpörte őket a színről. A szemfelszedés (nylonharisnya- és harisnyanadrág-reparálás) boltjai egyszerűen azért zártak be zömmel, mert a javítandó holmi újonnani ára az átlagbérek viszonylatában radikálisan lecsökkent. Digitális és robottechnikai fejlemények nyomán vár hasonló sors a bankpénztárosi, hitelügynöki, könyvelői, könyvtárosi járatosságú munkavégzők mezőnyére – igaz, árnyalni kell az állítást a szakágak speciális részterületeit tekintve, mert például az emberi kontrolling-tevékenység fennmaradása kitartóbbnak ígérkezik a többi könyvelői munkánál. A telemarketinges állások viszont teljeskörűen fenyegetettek a gépesítés által, csakúgy, mint az élsportbeli versenybíráskodás, játékvezetés. Nem volna hát meglepő, ha mondjuk a gombkötő-, paszományos- és csipkeverő-műhelyek Európában valaha elterjedt sűrű szórványából ma sehol nem találnánk egyszál működő egységet sem, illetve soha többé nem nyitna újonnan ilyen műhely. Hiszen az automata kötés-szövés-fonatolás a mai elektronikus mintavezérlésű raschel-gépekkel korlátlan variációs képességű, nemcsak a minták, kötésmódok, színképletek, hanem az alapkelme-változatok, a bélelő fektetés és a szemképzés kombinációi tekintetében is, miniatűr és óriás kivitel esetén egyaránt gazdagon. A gépi csipke árrendszere is jóval kedvezőbb vásárlói szempontból, mint még a 19. századi bobinet-gépek idején volt. Meglepő tehát inkább az, hogy bizony itt-ott előfordulnak árusításra is dolgozó kézi csipkekészítők. Magyarországon sem csak egy-két asszony jön szóba, Brüsszel száz kilométeres körzetében pedig ezren is vannak. Általában igen idősek, de akadnak köztük, akik az ezredforduló óta eltelt időszakban, 30-40 évesen fogtak bele ebbe a mesterségbe. Vajon miért tették? A magyarázat többrétű, összetett, de csaknem minden összetevőjéről elmondható, hogy nem csupán a csipke ügyéről szól, hanem közvetve a pintérmunkákról, fazekasságról, bútorasztalosságról, bőr- vagy épp óramívességről, ötvösségről, hangszerkészítésről stb. A kézműves portékák városi kirakodóvásárainak közkedveltsége inkább növekszik, semmint csökkenne. Vajon hogyan lehetséges ez, nem húzódnak-e meg a jelenségben olyan jelentések is, amelyek nem a múltban voltak világosabbak, hanem a jövőben lesznek azok? A „kihaló mesterségek” fogalmával csínján kell bánni.

A folytatásban a VKB Nonprofit Kft. megpróbálja szemléletesebbé tenni, miért.

Addig is…

Ajánlja ismerőseinek a VKB Nonprofit Kft. által gondozott Lajtorja Programot!

A Lajtorja program a Széchenyi 2020 – GINOP-5.1.3-16 projekt keretében az EU és Magyarország Kormánya támogatásával valósul meg.

(X)
Széchenyi2020 ESZA alsó

Beküldve:

„VFV” és a „CSV” a vállalkozói felelősségvállalás eszközei

Mit jelent a „VFV” és a „CSV”?

A Lajtorja Program korábbi cikksorozata keretében az eddigiekben a „CSR”, a társadalmi érdekű vállalati felelősségvállalás értelmével és problematikájával foglalkoztunk. Annyiban talán nem elég kifejező a „társadalmi érdek” jelzős szerkezet, hogy a vállalati világ jelzett felelősségvállalása valójában a bioszférát is átfogóan érinti. Nem egyszerűen valamely terapeutikus, társadalomjobbító igény hívta életre a „CSR”-t, hanem az a felismerés, hogy maguk az emberi létfeltételek mennek veszendőbe bizonyos szemléleti és gyakorlati változások nélkül.   A „CSR” terjedése és minél határozottabb érvényesülése létfontosságú tendencia. Lényege nem a for-profit tevékenységek valaminő leépítési folyamata a non-profit gazdaság abszolutizálása irányában, hisz ez is katasztrofális következményekkel járna. A cél a for-profit irányultság és a felelősségviselés össze-szervítése egymással, egyúttal a for-profit irányultság elválasztása az ökonomizmustól, vagyis a profit feltétlen minél fokozottabb növelésének kondíciójától: az ökonomizmus elejtése. Ám a „VFV”-optimum elérése, vagyis a valóban felelős vállalat működésformájához történő eljutás sok vállalat számára a meglévő jószándék mellett sem könnyű, sőt, akár lehetetlen is, ha csupán merev „CSR” -előírásokat igyekszik követni, mérőszámokat teljesíteni.

A vállalat méretének ökonomizmus-kerülő optimumát bemérni és azt megtartani –  a szállítási távokat minimalizálni (világosan meghatározott viszonyítási alap ehhez is kell) –   a termékkört úgy alakítani, hogy minél több összetevőjének helye lehessen a fenntartható jövőben is –  állandó figyelem az igazságtalanságok kerülésére, kiküszöbölésére a vonatkozó igazságosság-kutatási modellek ismeretében – mindezek nélkül nincs valóban felelős vállalat. És nincs „CSV” nélkül, vagyis a „CSR” kreativizált formája nélkül sem, amely a versenysiker korunkban feltáruló útja. A „CSV” nem engedi elspórolni a piacok és értékláncok olyan újra- és újragondolását, amelybe a társadalmi szempont is bevonódik. A „CSV” (Creating Shared Value)-koncepció szerinti vállalati irányultság közös érték teremtésére mutat, összekapcsolva a versenyképesség és a környezeti egészségjavulás illetve -karbantartás szempontját. Például az Unilever India úgy szerzett új vevői szegmentumot, hogy sok női értékesítőt alkalmazott, akik a cég szappanját sok eldugott településre is eljuttatták,  eképp egybeesett 1. a vevőkör és a foglalkoztatotti kör bővítése és 2. a cég hozzájárulása a fertőzések megfékezéséhez. A CSV útját választó vállalatoknak érdemes segíteniük helyi klaszterek kialakulását, szakági szereplők cég- és intézmény-szövetkezéseinek, együttműködési köreinek (szállítók, előállítók, szolgáltatók, kutatók stb.) költségcsökkentő és hatékonyságnövelő fellépését.

A VKB Nonprofit Kft. szívesen látná, ha a CSR, CSV és VSV értékei a saját tevékenysége révén is elterjednének.

Ehhez Ön is hozzájárulhat.

Ajánlja ismerőseinek a VKB Nonprofit Kft. által gondozott Lajtorja Programot!

A Lajtorja program a Széchenyi 2020 – GINOP-5.1.3-16 projekt keretében az EU és Magyarország Kormánya támogatásával valósul meg.

(X)
Széchenyi2020 ESZA alsó

Beküldve:

Csapdahelyzetben az építtetés és építővállalkozás – látszik-e kiút?

A 2008 őszén kitört pénzpiaci világválság, amely csak a reál-recesszió előtti, első fázisát jelentette a világgazdasági válságnak – hazánk esetében egy amúgy is keresztül-kasul eladósodott ország elferdült struktúrájú gazdaságát érte el. A válságkövetkezmények ezért itthon tartósabbak, mint mondjuk Ausztriában. Alakváltozásokon át maradnak fenn, vagyis az eredeti problémát esetleg már nem ismerjük fel bizonyos mai gondok formáján, noha utóbbiak legalább felerészt abból származnak – az építőiparban is.

A 2008 előtti hazai építőipar körülbelül 80 000 foglalkoztatottja egyszer csak nem kellett az őket addigi foglalkoztatóknak. A beruházási volumen meredek lehanyatlása után a völgy-időszak fél évtizednyi tartamú lett: 2013 folyamán indult csak el az emelkedés. Újabban már egyenesen építtetési fellendülésről beszélhetünk – és éppen ez a kedvező fejlemény hozta felszínre, mint égető gondot, az iparág recesszió-kori veszteségeit. A szűkölködés időszakában a képzettséghiányosak közül is ezer és ezer foglalkoztatott hagyta el a szakágat, mások, képzettebbek – kb. 25 000-en – a szakmában maradtak ugyan, de külföldre vándoroltak, megint másoknak, akik kiöregedtek, nem került a helyükbe ugyanannyi jó készségű fiatal. A szakmailag elfogadható itthoni munkaerő igen kevés a mai és a kilátásban lévő feladatmennyiséghez. Az országos szakemberhiány miatt az építkezések versengve egymás elől próbálják elszerezni a kétkezieket, még a szaktudatlan munkavállalókat is, és ha sikerül negyedévnyi küzdelmes várakozás után munkásokat hozni egy adott telekre, ettől még a munka hamarosan elakadhat, mert a bevont alkalmazottaknak „más dolguk akadt”, amit talán szintúgy elégtelenül, vagy félresikerülten végeznek el.

Ennek az áldatlan helyzetnek a megváltoztatása nem egyetlen tényező feljavításán múlik, és egyik tényező sem hozható rendbe egyhamar. Ezért azzal lehet számolni, hogy az előttünk álló tíz-tízegynéhány évben a vállalkozóknak és megrendelőknek továbbra is nehéz dolga lesz építéseikkel, nagyjából a mai okokból, úgyhogy szükségük lesz leleményekre, és gyakorlottságra a pótmegoldásokban. A normalizációs célt mégsem szabad feledni, és a részletező diagnózist sürgős elkészíteni, mert ha a célravezető folyamatok még kezdetüket sem veszik a közeljövőben, akkor húsz év lesz abból a tízből.  Az egyik alaptényező a bérezés. A munkaerőhiány mai béremelő hatása nem azért nem elégséges mértékű a külföldről történő munkaerő-visszavonzáshoz, mintha a keresetszint-emelkedés ne volna jelentős százalék-átlagú, hanem azért nem, mert túl mélyről indult.  A 2000-es évek közepén az építőipari szakmunkások erős fizikai igénybevétel mellett némileg az átlagbér háromnegyede alatt kerestek, foglalkozásuk tehát eleve nem tehetett szert valami nagy pályaválasztói népszerűségre.  A bérkérdés és a másik alapkérdés, a képzésben résztvevők létszámáé, természetesen összefügg, és a beiskolázási létszám, illetve egyáltalán, a jelentkezéseké, máig alacsonyabb a szükségesnél.

A mai oktatási számok pedig ugyanannyira, vagy még inkább szólnak a 2020-as évekről, mint a jelenről. De alaptényező a szakoktatás színvonala is –  persze ennek is van összefüggése azzal, hogy felszállóágba jut-e valamely szakág (amely szituáció a magyar építőipar esetében felemás, nem egyértelmű). Az OKJ-s tanfolyamokon általában felszerelés-hiányok mutatkoznak: vagy nincsenek kéznél a gyakorlattal ismerkedéshez kellő instrumentumok, vagy ó avítt típusúak, meghaladott módszerek ismertetésére valók. Maga a tanrend is már alapos helyrerázásra szorul: lassan elterpeszkedett benne a különböző elméleti tantárgyak szegmentuma, így a közvetlenebb tantárgyakat, például a statikát csak „lezavarva”, gyorsmenetben tanulják a fiatalok és a műszereknél sem időznek az érdemi megértés percéig. Igaz, a komoly képzettség, mondjuk a kőműves-szakmában, sokkal jobb tanmenettel sem szerezhető meg: ahhoz a jó előképzést többéves munkagyakorlat kell kövesse, az alkalmazó cég képző hajlamú támogató figyelme mellett. A jelen itthoni vállalkozói azonban többnyire nem tanúsítanak ilyen hajlandóságot, egyrészt mert az előképzési hiányokat is pótolniuk kellene, túl mélyről kellene felhúzni a betanítandót, másrészt, mert nem tudnának nettó 300 000 Ft havibért fizetni a kitanítottaknak, akik így hamarosan külföldön hasznosítanák a szerzett tudást. A kör ezzel bezárul.

A házfelújítások, építések privát megrendelőinek jelen körülmények közt tanácsos kiokosodni saját megrendeléseik részletes tartalmát illetően, hogy szinte művezetőként, szakellenőrként kísérhessék a munkálatokat. Vagy pedig – generálkivitelezői megállapodást kötni, az viszont eleve hosszas várakozást és dupla költséget jelent. Viszont egyre többen választják már azt a kitörési útvonalat, amelyet a könnyűszerkezetes ház építtetése melletti döntés nyit meg. Áttekinthető, jól lekövethető sztenderd technológia, korszerű házegészségi szempontok, mindezekben begyakorlott teamek, gyors elkészülés, alacsony fenntartási költség, az építési összköltséget leszorító, napjainkban folyamatba lépő jogi megoldások – mindaz, amit az Aido is ajánl.

Infó tovább: Aido könnyűszerkezetes házak

Beküldve:

A “CSR” válsága

A Lajtorja Program első cikksorozatának keretében a gazdasági tevékenységi  formák korszerű változatait és tovább-alakulásuk dilemmáit ismertetjük, kitérve történeti előzményeikre is, valamint az összgazdasági arányaikat illető vitákra. Utóbbiak nem súlytalanok: időről időre befolyással vannak még az aktuális szabályozásokra is a különböző országokban.  Tematikánk a nagyvállalati szféra kérdéskörétől a szociális szövetkezeti működés gazdasági összefüggésein át a mikrovállalkozások napi gyakorlatáig terjed.

Előző CSR írásunkban a for-profit nagyvállalatok üzemelési gyakorlatához kapcsolódó „CSR”-fogalmat (corporate social responsibility) jártuk körül, végül jelezve, hogy jóideje feszültség, kritikát kihívó meg nem felelés mutatkozik a fogalom haladott koncepciója és a ténylegesen történő vállalati illetőségű társadalmi felelősségvállalás közt. A kritikai állítások részbeni belátása nyomán jelent meg a továbbfejlesztett „CSR”, pontosabban most már a „CSV” fogalma, és üzletalakítási törekvése (Creating Shared Value – közösségbe léptetett szempontok szerinti értékteremtés). Mostani cikkünkben a „CSR” bírálóinak főbb észrevételeit igyekszünk összefoglalni.

A „CSR”-t érő kritikák eleinte arra helyezték a hangsúlyt, hogy Milton Friedman „CSR”-ellenes álláspontjának gyengéi – mit nem vett figyelembe Friedman – nem teszik azonnal semmissé az erősségeit, merthogy azok is akadnak. Számtalan példa mutatja, hogy a profitnövelés nem egyenlő a társadalmilag káros nyerészkedéssel, és nem is csupán pénzbeli eredményű, vagyis az elmaradt haszon társadalmi elmaradt hasznot is jelent.  (Még a környezetbarát újítások nagyobb része is for-profit úton születik meg.) Nem elég tehát, hogy a direkt társadalmi felelősségvállalás mindent összevéve nem vezet profitcsökkenéshez. Mert ha nem járul hozzá határozottan az alaptevékenység sikerességéhez, zavaró tényezővé válhat a vállalat profitnövelési koncentrációja rovására, egyben bizonyos indirekt társadalmi hasznok rovására.  Ezért a direkt társadalmi felelősségvállalást kifejező tevékenységi elemeket, vagy ezek demonstratívabbjait a cégek önkéntelenül is igyekeznek működésük függelékeivé lefokozni, szervetlenségüket nyílttá tenni.

Utóbb a „CSR” kritikusai azt is felvetették, hogy ha adott esetben egy vállalat profitnövelési kondíciója valóban túlontúl szemellenzős a káros kihatások ügyében, még jól is jön számára a  CSR-elvárás, hiszen például egy vonósnégyes vagy valamely új gyógymód támogatásával a cég jelentős ideig  jól leplezheti  attitűdjét. Vagy megfordítva: a vállalatot épp az alaptevékenységgel össze nem függő jócselekedetek növekvő goodwillje teszi figyelmetlenebbé főbbik ügyvitele torzulásai dolgában.

Vajon mi lehet az érdemi válasz –  a vállalati szféra tudatos-célzatos társadalmi felelősségvállalásának elszánt hívei részéről –  ezekre a meglehetős keményen találó kifogásokra? Következő cikkünk témája ez lesz.

Addig is…

Ajánlja ismerőseinek a VKB Nonprofit Kft. által gondozott Lajtorja Programot!

A Lajtorja program a Széchenyi 2020 – GINOP-5.1.3-16 projekt keretében az EU és Magyarország Kormánya támogatásával valósul meg.

(X)
Széchenyi2020 ESZA alsó

Beküldve:

Mit jelent a “CSR”? 2.

A Mit jelent a CSR? cikk folytatása:

Azt, hogy a gazdaság erkölcsi problémája a következő nemzedékek számára égetően közvetlen, praktikus problémává fog válni, először Howard Bowen vetette fel, hatvanegynéhány éve, az emberlakta bolygó, mint természeti közeg aggasztó folyamatait látva. A CSR-fogalom kialakulása Bowen ’53-as könyvével kezdődött.

Amikor a CSR-vita átlépte az 1970-es időhatárt, Milton Friedman még árnyaltan és ékesszólóan tudott érvelni amellett, hogy a cégek felelősségének kizárólag a profitnövelést helyes tekinteni, mert ezzel és nem mással tesznek a cégek közvetett és közvetlen utakon jót a világnak.  Csakhogy hamarosan napvilágot látott a Római Klub kutatócsoport jelentése valami olyasmiről, amivel Friedman nem számolt: a globális gazdasági növekedés határairól. Az 1980-as években az ENSZ Brundtland-bizottsága kidolgozta a fenntartható fejlődés koncepcióját, amelynek lényege: a jelen generáció fogyasztási gyakorlatába bele kell kódolni a jövő generáció szükségleteinek szempontját, ehhez pedig háromirányú (természeti-környezeti, gazdasági és társadalmi) korrekció kell. Ami a nagyvállalatokat illeti, tudomásul kell venniük, hogy az összes profitlehetőség feszített kiaknázásának kondíciója ellentétes a fenntartható fejlődéssel, valamint el kell indulniuk a káros externáliák még nem perelhető hányadának számontartása és módszeres csökkentése útján.  Továbbá a következőkben – jelezte a Brundtland-bizottság – elvárás lesz velük szemben az eleven cégkapcsolat társadalmi közegükkel, a cégtevékenység sokféle érintettjével (stakeholderek). Ám egy-egy vállalatnál a CSR intézményesülése leírható akár apróságok hosszú soraként is, kis szokásmódosítások listája formájában, a kétoldalas nyomtatásig bezárólag.  A globális fenntarthatóság nem kész tény, de kialakulhat, éspedig a sok kis fenntarthatóság túlsúlyra jutásával alakulhat ki.

Érzékelhető, hogy a nagyvállalati profit/pénzközpontú filozófiáját árnyalni kell a egyéb társadalmi, emberi szempontokkal, hogy az élhető élethez hozzájáruljanak és ne csak kivegyék a természeti, ezen belül is az emberi erőforrásokat.  Ezen szemlélet elterjedéséért még napjainkban is sokat lehet tenni, hiszen a fogyasztási- és bevételnövelési kényszer mentális nyomása alatt tevékenykedik a legtöbb vállalat.

A brundtlandi CSR-koncepció és CSR-gyakorlat kritikai visszhangja – illetve ennek nyomán a CSV-fogalom megjelenése – legközelebbi írásunk témája lesz.

Addig is…

Ajánlja ismerőseinek a VKB Nonprofit Kft. által gondozott Lajtorja Programot!

A Lajtorja program a Széchenyi 2020 – GINOP-5.1.3-16 projekt keretében az EU és Magyarország Kormánya támogatásával valósul meg.

(X)
Széchenyi2020 ESZA alsó

Beküldve:

Mit jelent a “CSR” ?

A Csabainfo.hu a  VKB Nonprofit Kft.-től kért választ, akik szerint is hazánk vállalkozói köreiben az EU más fertályaihoz képest még hátramaradott a CSR-szempontok érvényesülése. Ezt olyan vélelmi bizonytalanságok is jelzik a CSR mibenlétét illetően, amelyek itt-ott félreértésekbe billennek. Ugyanakkor erősödőben van a jobb tájékozódás igénye: ennek próbálunk kedvezni néhány cikkünkkel a következőkben. Először a CSR-fogalom kialakulásával foglalkozunk.

A „CSR” rövidítést kibontva – corporate social responsibility, azaz nagyjából: „vállalati illetőségű társadalmi felelősségvállalás” – olyan kifejezéshez jutunk, amely egy több mint fél évszázada vitatott üzleti fogalmat jelöl. Hogy világosabban lássunk a kérdésben, először a jelölt fogalom körvonalát kell világosan látnunk.

Nem a társadalmi felelősségérzetet elsődlegesen képviselő szerveződésekre vonatkozik ez a fogalom, hanem a profitért létesült gazdasági vállalkozásokra, amelyek sikeres működése rövid- vagy középtávon nem függvénye annak, hogy a társadalmi felelősségvállalást elhárítják-e maguktól, vagy sem. Sőt, elsősorban is a nagyvállalatokat érinti a társadalmi felelősség kihívása, egyrészt, mert ők a legfőbb externália-termelők (externáliák: a célzatos aktivitások szándéktalan, járulékos hatásai), másrészt, mert csak ők képesek határozott kezdeményezésre, a CSR intézményesítésére. Iránymódosító értékű befolyást nem a kis és középvállalkozások szférája tud gyakorolni a nagyvállalati szférára, hanem megfordítva.

A CSR-fogalomról azt is fontos tudni, hogy koncepciózus. Nem adományos hangulatba hozó lelkigyakorlatokat ír elő valamely homályos jóra vágyás jegyében, hanem tárgyilagos alapállásból helyezi a szokásosnál  élesebb megvilágításba az össztársadalom érdekeit,  rámutatva a társadalmi helyzetjobbítás gazdaságilag is racionális lehetőségeire. Az össztársadalom természetesen a cégek világát is magában foglalja.  A racionalitás nem azonos a beszűkülten célratörő sarkos racionalizmussal, sőt, az utóbbi egyfajta ellentéte az előbbinek, lévén paradox jelenség, amely a fonákja felől reflektálatlan irracionalitást szív fel.  A máig tartó, folyvást új szintekre lépő ipari forradalom első szakasza idején még számított az üzleti életben a bizalom és a többirányú felelősség – a szereplők valamivel több, mint felénél –, de az akkor dívó racionalista teória elmulasztotta, hogy explicit módon helyet adjon a fejtegetésekben ezeknek a gazdaságtól sem idegen humán komponenseknek.  Idővel a gazdaság távlatát is fenyegető vész-divergencia mutatkozott azáltal, hogy arányaiban kiterjedt, szinte általánosult a kapzsi életforma.

A VKB Nonprofit Kft. következő cikkben folytatja a CSR bemutatását.

Addig is…

Ajánlja ismerőseinek a VKB Nonprofit Kft. által gondozott Lajtorja Programot!

A Lajtorja program a Széchenyi 2020 – GINOP-5.1.3-16 projekt keretében az EU és Magyarország Kormánya támogatásával valósul meg.

(X)
Széchenyi2020 ESZA alsó

Beküldve:

Békés megyéig ér a Lajtorja

A VKB Nonprofit Kft. új projektje, a „Lajtorja” elnevezésű, térségi foglalkoztatásjavító céllal szervezett program várhatóan 2018 elején útjára indul. A több hazai régióra kiterjedő  esélynövelő program kezdeményezői nehéz helyzetű kistelepüléseken lakó emberek mikrovállalkozásait hívják életre és gondozzák. Jobb sorsra érdemes energiák, pangó képességek mozgósítását szorgalmazzák.

Képletesen szólva, nem halat, hanem hálót nyújtanak a hátrányos helyzetállapotukból kimozdulni hajló részvevőknek. Bár ezeket az apró vállalkozásokat (egyes működtetők, párok, családok, kis ismerősi körök tevékenységi egységeit) külső impulzusok segítik majd létre, de beletanulási folyamat által a résztvevők egyre közelebb jutnak az önálló döntések, a szabályozásokról történő tájékozódás és az intézkedő lépések képességéhez.   Amint az első körben belépő jelentkezők, úgy az ezután csatlakozók is olyan jogi és adóügyi támasztékot kapnak, amelyre figyelve kompetenciáik is javulni kezdenek. A segítség nincs a szervezők tevékenységi ajánlataihoz kötve: a leendő mikrovállalkozók  maguk is tehetnek ajánlatot arra,  mely termékek készítésével, vagy mely késztermékek milyen átalakításával szeretnének rendszeresen foglalkozni.

A programgazda segít a belépő által választott munka indító anyagbeszerzésénél, útbaigazít az értékesítés dolgában, illetve kérés szerint akár átvállalja az előállított termékek értékesítését, előzetes felvásárlási összeget nyújtva. A program előrehaladtával olyan szerveződés körvonalazódik, amely egészében nem a szociális szövetkezetek szerkezetét mutatja, vagyis nem a kedvezményezettek együttműködését koordinálja, hanem egységenként vezeti az önálló gazdálkodás felé a résztvevőket, így valósít meg javukra szóló együttműködést, gyarapodó számú alapítvány, szervezet illetve önkormányzat közreműködése mellett.

Szóval itt a remek alkalom, hogy a beragadt elképzeléseiket kicsit leporolják és újra alkalmassá tegyék rejtett képességeiket hagyományőrzésre, örömszerzésre és bevételteremtésre is egyúttal.

Ajánlja ismerőseinek a VKB Nonprofit Kft. által gondozott Lajtorja Programot!

A Lajtorja program a Széchenyi 2020 – GINOP-5.1.3-16 projekt keretében az EU és Magyarország Kormánya támogatásával valósul meg.

(X)
Széchenyi2020 ESZA alsó

Beküldve:

A modern és a tradicionális Herendi porcelánokat mutatják be Gyulán

A Herendi porcelánok két arcát, a modernet és a tradicionálisat mutatja be a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont pénteken nyíló új, időszaki kiállítása. Krámlik Attila, a kiállítás kurátora csütörtökön az MTI-nek elmondta: a régi és az új, a tradíció és az innováció kerül a kiállítás középpontjába, erre utal a tárlat címe, a Herend és – visszafelé olvasva a nevet – Dnereh is.

A látogatók négy termet járhatnak végig, mintegy félezer darab tárgyat tekinthetnek meg. A kiállítási tárgyak biztosítási értéke eléri a 80 millió forintot. Az egyik teremben 19. és 21. századi bútorokon elrendezve mutatják be ugyanazokat a porcelánokat – mondta a manufaktúra PR-menedzsere. Bemutatják a három leghíresebb minta, a Viktória, a Rotschild és az Apponyi fejlődéstörténetét. A Viktória-minta esetén például az egyik első, a londoni világkiállításra 1851-ben készített darabtól eljutnak Vilmos herceg és Katalin nászajándékáig, “ami ugyanannak a mintának egy modern, újragondolt változata” – fogalmazott Krámlik Attila. Hozzátette: az egyik teremben több mint húsz, úgynevezett bravúr-darabot, azaz egyedi, különleges gyártási- vagy festési technikával készült, limitált példányszámú porcelánt mutatnak be.

A Herendi Porcelánmanufaktúra termékpalettája sokszínű: több mint 16 ezer forma és közel 4 ezer minta variálható szabadon.  A negyedik teremben ezt a sokszínűséget szeretnék egyfajta látványraktárként bemutatni. “Azt, hogy létezik gyűszűnyi méretű, és egy méteresnél is nagyobb Herendi-váza is” – mondta a kurátor. Az október 1-jéig megtekinthető kiállítást Simon Attila, a manufaktúra vezérigazgatója és Virág Zsolt, a Nemzeti Kastélyprogram és a Nemzeti Várprogram végrehajtásáért felelős miniszteri biztos nyitja meg. A kastély télikertjében berendezett “műhelyben” pénteken és szombaton a porcelánkészítés és- festés folyamata is megtekinthető lesz. A Herendi Porcelánmanufaktúrát 191 éve Stingl Vince alapította a Bakony hegyei között. Az üzem mára Európa legnagyobb porcelánmanufaktúrájává fejlődött, évente 350-400 új terméket állítanak elő, melyet a világ több mint 60 országába exportálnak.

Forrás: MTI