Békés a bűnügyileg legkevésbé fertőzött megyék közé tartozik, a megyei rendőr-főkapitányság felderítési mutatói tovább javultak 2016-ban – értékelte a múlt évet Polyák Zsolt dandártábornok, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője csütörtökön Békéscsabán. Mint a megyei rendőrség MTI számára elküldött beszámolójában olvasható, Békésben százezer lakosra 1854 bűncselekmény jutott 2016-ban, ami az elmúlt hat év legalacsonyabb száma.
A regisztrált bűncselekmények száma 2013 óta csökken, tavaly az előző évinél 791-el kevesebb, 6123 bűncselekményt regisztrált a rendőrség. A nyomozás-eredményességi mutató is kedvező irányba változott, csaknem 2 százalékkal 67,8 százalékra emelkedett – írják. Békéscsaba a 23 megyei jogú város rangsorában a huszadik, azaz szintén az egyik legkevésbé fertőzött. Itt 1503 bűncselekményt regisztráltak 2016-ban. A vagyon elleni bűncselekmények száma 2012 óta csökken, öt év alatt 5236-ról 3103-ra esett. Ezen belül a lopások száma a 2015-ös 2562-ről 2016-ra 2275-re mérséklődött.
Csökkent a testi sértések és a rablások száma is, utóbbi esetében egy év alatt közel 50 százalékkal. A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozási eredményessége a rablásoknál – 94,4 százalék – országosan élenjáró – emelik ki a beszámolóban. A személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetek száma a 2015. évi 609-ről 2016-ban 555-re csökkent. Az elmúlt négy évben ez a legkedvezőbb adat. Halálos baleset összesen 15 történt tavaly, hattal kevesebb, mint egy évvel korábban. A legtöbb baleset gyorshajtás, az elsőbbségi, valamint a kanyarodási szabályok megszegése miatt történt.
Az államhatár Békés megyei szakaszát illegálisan átlépő személyek száma nem változott jelentősen tavaly. 2015-ben 303-an, 2016-ban 257-en kíséreltek meg tiltott határátlépést. A román határszakasz illegális migrációs szempontból továbbra is kevéssé érintett, a rendőrség folyamatosan együttműködik a román féllel – írják.
Forrás: MTI