Háromszázmillió forintból fejlesztik a szarvasi Körösvölgyi látogatóközpontot

Európai uniós forrásból több mint háromszázmillió forintból fejlesztik a szarvasi Körösvölgyi látogatóközpont- és állatparkot – jelentette be Földművelésügyi Minisztérium környezetügyért felelős helyettes államtitkára hétfőn Szarvason.

Rácz András elmondta: a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programból (GINOP) összesen 4,5 milliárd forint jut ökoturisztikai létesítmények fejlesztésére; a Környezet és Energia Operatív Programból (KEOP) pedig mintegy 38 milliárd forintnyi forrás áll rendelkezésre, amelyből több mint száz projektet valósítanak meg.

A helyettes államtitkár elmondta: a KEOP révén több mint százezer hektáron végezhető élőhely-rekonstrukció; emellett a természetvédelmi őrszolgálat munkaeszközeire, a nemzeti parkok körülbelül 14 ezer egyedből álló őshonos magyar állatállományára és monitoring rendszerre is jut forrás. Nagy eredménynek nevezte, hogy a 38 milliárd forintnyi forrás nem csökkent a 2007-2013-as uniós keretköltségvetési időszakhoz képest. Hozzátette: a GINOP-ból turisztikai jellegű fejlesztések valósíthatóak meg, 4,5 milliárd forintból öt projektet támogatnak: a szarvasi fejlesztés mellett a kis-balatoni, a Szeleta-parki-, a dunakanyari látogatóközpontot, valamint a Fertő-tónál egy kisebb volumenű beruházást.  Dankó Béla (Fidesz) országgyűlési képviselő kiemelte: a 2016-os év kiemelkedő volt a turizmus területén, amelyből Békés megye is egyre jobban részesült. Szarvas adottságai kiválóak, a természeti környezet mellett a horgász- és vadászturizmus is erős – jegyezte meg.

Tirják László, a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság igazgatója elmondta: a beruházás révén megduplázható a látogatóközpont évi 20 ezer fős látogatószáma. Kifejtette: a 330 millió forintos támogatásból rendbe teszik a 22 hektáros Anna-parkot, létrehoznak egy lombkorona-sétányt, egy foglalkoztató épületet, amely erdei iskolák és nyári természetvédelmi táborok számára biztosít helyszínt és új parkolókat alakítanak ki. Körülbelül 75 millió forintból új kiállítást alakítanak ki a látogatóközpontban. Felépítenek egy nemzeti parki boltot is, ahol a nemzeti park saját feldolgozott termékeit, mézeket, sajtokat árulnak. Emellett fejlesztik az állatparkot is, többek között ürge kifutót, nyírfajd bemutatót alakítanak ki, és Csehországból hoznak két jávorszarvast. E fajból Magyarországon csak egyetlen példány él – jegyezte meg Tirják László.  A beruházást idén nyáron kezdik és várhatóan két év alatt fejezik be.

A Körösvölgyi Állatpark 2014-ben nyílt meg, 45 állatfaj bemutatóhelye. Rácz András szavai szerint itt található a Kárpát-medencei vadon élő állatok legnagyobb gyűjteménye.

Forrás: MTI

 

Korszerűsítik a Békés Megyei Kórház mosodáját

Csaknem 624 millió forintból valósul meg a Békés Megyei Központi Kórház vezetésével az a mosodai fejlesztés, amely öt egészségügyi intézmény hét tagkórházát érinti – tájékoztatta az intézmény vezetője az MTI-t.

Becsei László, a Békés Megyei Központi Kórház főigazgató-főorvosa elmondta: a kormányzat tavaly év végén 45 milliárd forintot biztosított a kórházak adósságkonszolidációjára, 15 milliárd forintra pedig pályázni lehetett. Az intézmény 18 pályázatot nyújtott be, amelyből kettő nyert. Egyrészt nyertek 623 millió 738 ezer forint támogatást, amelyből a Békés Megyei Központi Kórház gyulai telephelyén új mosoda épül.

A pályázati konzorciumban részt vesz a Békés Megyei Központi Kórház mellett az Orosháza Városi Kórház, a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ hódmezővásárhelyi és makói tagintézménye, a szentesi Dr. Bugyi István Kórház és a Csongrád Megyei Mellkasi Betegségek Szakkórháza – mondta Becsei László. A fejlesztés során új mosodai gépeket szereznek be, a régieket pedig felújítják; emellett szállítójárműveket is vásárolnak. Bevezetnek egy textíliaazonosító és nyilvántartó rendszert is, amivel nyomon követhető a textília útja, élettartama, mennyisége, így a napi munkához szükséges darabszám és pótlási szükséglet könnyebben tervezhető.

Az elavult, elhasználódott textíliák helyett, új, jobb minőségű ágyneműk, betegingek használata válik biztosítottá, ami hozzájárulhat a betegek komfortérzetének növeléséhez – mondta a főigazgató. A beruházás évi 72 millió forintos megtakarítást jelent a kórházak számára. Becsei László elmondta, a 15 milliárdos keretből további 116 millió forintot nyertek el a gyermekgyógyászati osztály energetikai felújítására. A fejlesztésnek köszönhetően közel 12 százalékkal csökken az épület villamosenergia-felhasználása.

Az új mosodát június végéig kell felépíteni, a jelenleg külön telephelyen működő gyermekkórház november végéig költözhet be a központi telepre – mondta a főigazgató. Becsei László közölte: az év végi adósságkonszolidációból a Békés Megyei Központi Kórház, mely az ország negyedik legnagyobb intézménye lett a békéscsabai és a gyulai kórház összevonásával, több mint 2,4 milliárd forinttal részesült.

Forrás: MTI

 

6,5 milliárd forrás kerül Békéscsabára

Több mint 6,5 milliárd forintot nyert el a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programból (TOP) Békéscsaba tavaly. Az EU-forrásból egyebek mellett kerékpárutak épülnek, óvodákat újítanak fel, megvalósul a belváros rehabilitáció harmadik üteme és fejlesztik a CsabaParkot.

Opauszki Zoltán városfejlesztési tanácsadó az MTI-nek elmondta: több mint 1,1 milliárd forintot nyert el a békési megyeszékhely úgynevezett helyi foglalkoztatási együttműködések kialakítására, a program célja a megyei jogú városok munkaerő-piacának bővítése, a foglalkoztatás fejlesztése. Egymilliárd forintot nyert Békéscsaba a belváros rehabilitáció harmadik ütemének megvalósítására, a fejlesztés során felújítanak több teret, növelik a zöldfelületeket, rendezik az Élővíz-csatorna partját, felújítják az utcabútorokat.

Ugyancsak egymilliárd forintból valósulhat meg a CsabaPark fejlesztésének második üteme, amely révén a létesítmény elnyerheti fesztiválközponti funkcióját, épül egyebek mellett kolbász-, bor- és pálinkamúzeum a területen. Opauszki Zoltán elmondta: 766 millió forintból korszerűsítenek négy iskolát és 218 millióból három óvodát a városban. Hozzátette: 813 millió forintból 4,5 kilométeren három új szakasszal bővül Békéscsaba kerékpárút-hálózata, 250 millióból pedig három utcában építenek kerékpárutat és valósítanak meg útkorszerűsítést.

A városi piac – amely a Modern városok programban is szerepel – 740 millió forintból újulhat meg, a TOP-programból az elárusítótér lefedését, hőszigetelését, nyílászárócseréjét, valamint akadálymenetesítését valósítják meg. Megújul, 350 millió forintból a jaminai egészségház, a Munkácsy Mihály Múzeum átépítésére, új kiállító- és közösségi fogadótér kialakítására 200 millió forintot nyert el a város. A társadalmi együttműködést erősítő programok megvalósítására civil szervezetek 50 millió forintot nyertek el a TOP-ból. A munkálatok a közbeszerzési eljárások lefolytatása után idén indulnak, döntő többségük 2018-ban fejeződik be.

Békéscsaba a TOP-ból 2020-ig összesen 14,9 milliárd forintra pályázhat. Sódar Anita, a Békéscsabai Városfejlesztési Kft. vezetője elmondta: 2017 első felében összesen 5,7 milliárd forintnyi TOP-pályázatot kíván a város benyújtani egyebek mellett iparterületek fejlesztésére, energetikai korszerűsítésekre és szociális városrehabilitációra.

Forrás: MTI